Egy gyönyörű napkelte és egy gyönyörű nő emlékét viszem haza ma reggelről. A napkeltéről végül is mondhatjuk, hogy csak egy szokásos, hiszen sok hasonlót láttam már, de nő nagyon ritkán van rám hasonló hatással.
A hármashatárhegyi repülőtér közelében először kutyáink találkoznak, egymástól pár méternyire megállva várják az engedélyt az ismerkedéshez. Ekkor fog meg elsőként a drótszőrű magyar vizsla gazdájának hangja. Egy hangról hogyan is írhatnék bármi érzékletest, legyen annyi elég, hogy megragadó. Akárcsak e hang teremtőjének fény-képe. Korombéli, az alkalomhoz és a terephez illően csinos, gumicsizmás beszélgetőtársam ősz haja alig egy centis, arca szépen öregedve ráncosodik, mosolya, miként egész lénye derűt sugároz. Választékosan, de lényegre törően fogalmaz, visszafogottságának oka lehet az is, hogy párbeszédünknek egy hallgatója is van a kezében tartott telefonján keresztül. Telefonbeszélgetését megszakító találkozásunk végén szinte egyszerre mondjuk az áldást: „további jó sétát!”.
Fotók és útvonal (Strava 1 + 2 + 3)
HALASIZSOLT 
Hozzászólás