Kategória: Szakma
Adobe, szoftver, hardver, tipó, web, egyéb szakmai tartalmak
-
Nyomdai előkészítés: RGB vagy CMYK?
Kaptam egy levelet, benne egy kérdéssel, melyet közvetítettem az „illetékesnek”; és most a válasszal együtt közzéteszem, mert többeknek tanulságos lehet. Kedves Zsolt! Én most egy szakdogát írok a gimp és a photoshop összehasonlításáról. Az egyik szempont, hogy mennyire tudja a gimp azokat a dolgokat mint pl. a cmyk (amit végülis egyáltalán nem tud). Ekkor jössz
-
Memóriakártya az eBay-ről
Múlt hétvégén a korzikai fotóstúrára készülve nézelődtem egy MediaMarkt-ban memóriakártyák után. Egy 16GB-os SanDisk Ultra II SDHC memóriakártya éppen megfelelt volna az elképzelésemnek – leszámítva az árát (18 000 magyar forint), és azt a kis bosszantó, hologramos artisjus matricát. Nem vettem hát meg, hazatérve utána néztem az eBay-en, és lám már 34 amerikai dollárért kapható az
-
Webdesign: FireWorks
« előzmény Bjmatt az alábbiakban idézett hozzászólásával végképp eloszlatta arra vonatkozó kételyeimet, hogy a következő weblap tervemnél kipróbáljam-e a FireWorks-öt. Ezzel három részes spontán minisorozatunk végére értünk, melynek végkövetkeztetéseit így tudnám összefoglalni: Bjmatt hozám hasonlóan Photoshop-ot használt weblapok tervezéséhez, mígnem (éppen a témaindító Propono-s bejegyzés hatására) megismerkedett a FireWorks-szel. Hozzászólásában ezt írta: Próbálom az én
-
Webdesign InDesign-ban
« előzmény Egy héttel ezelőtt többen is félreértették a Propono-n a kérdést, mely szerint webdizájnra Photoshop, Illustrator vagy InDesign a tuti? Ez nem egy vita volt, melyet egyértelműen el kellett volna dönteni, hanem egy – szerintem tanulságos – tapasztalatcsere. Az InDesign például nekem korábban eszembe se jutott volna lehetőségként, míg xants meg nem említette. Érdeklődésemet
-
Photoshop Lightroom 2 – első benyomások
Közel két hónapja frissítettem az Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyvről (is) szóló bejegyzésemet – azóta várat magára ez a bejegyzés, most végre összeszedem gondolataimat. Ami tetszik Többször is írtam már: néhány apróságtól eltekintve minden jól ki van találva, kényeztet a program, öröm vele dolgozni. Például vágásnál (Crop Overlay) lenyűgöz az előzékenysége, amikor a képet
-
Webdesign: PS, AI, ID, FW?
Hátha vannak itt olyanok is, akik nem olvassák a Propono-t; ahol egy érdekes téma vetődött fel: ki milyen programot használ webdesign-hoz? – tanulságos olvasmány. Xants InDesign-t. Lehet, hogy én is kipróbálom, szimpatikus megoldásnak tűnik. (És lehet, hogy ideje lenne megismerkednem a FireWorks-szel.) (a képek forrása: xants2355) folytatás »
-
FF DIN weblap
Az FF Meta Serif és az FF trixie után, már az egyik kedvencemnek, az FF DIN-nek is van saját weblapja – a FontShop által.
-
Arculat és identitás
Megjelent az első, magyar márkák arculatterveit bemutató tanulmánykötet Arculat és identitás címmel. A könyv a magyar tervezőgrafika kiemelkedő munkái közül 20 példa értékű arculatot mutat be a kezdeti lépésektől a terveken és tévutakon át a végleges megvalósulásig. A könyv ünnepi bemutatójára a Művészetek Palotájában kerül sor 2009. február 11-én, 18 órától. Az írások segítségével feltárul,
-
Photoshop CS4 hiányosságok
Mikor kb. két hónapja először hallottam, alig hittem el: a CS4-es Photoshop-ból kihagytak néhány CS3-ban meglévő funkciót, melyek telepítését a kedves felhasználóra bízza az Adobe. Nekem a CS4 installálása óta eddig nem hiányoztak az alábbi funkciók, Dexter viszont utánajárt – köszönet érte: Na, ahogy elnézem, kimaradt egy-két dolog a ps-ból, amit fájlalok. Ilyen pl. a