Kategória: Szakma
Adobe, szoftver, hardver, tipó, web, egyéb szakmai tartalmak
-
365 Budapest
Egy-egy budapesti házszám fotó az év minden napjára. Ahogy már írtam is, „nagyon jó ötlet, és a megvalósítás is remek!” Akárcsak a logó. Végre elérkezett az évforduló, 2009-et írunk, izgalmas évnek nézek elébe, ennek egyik apropója a legfrissebb fotós projektem, amely kerek egy éven át fog tartani. A 365 Budapest egy tipo-fotogáfiai projekt, amely Budapest
-
Photoshop Lightroom 2.2 könyvajánló és „gyorsteszt”
A Photoshop Lightroom 2.1-et még tavaly novemberben telepítettem a gépemre, azóta megjelent a 2.2-es verzió, és idén, újév napján végre elkezdtem vele részletesebben is megismerkedni. Ehhez a Perfact Kiadó gondozásában megjelent Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv van a segítségemre, ami ugyan meg sem közelíti a program színvonalát (például nem esik szó benne a katalógusok
-
Archiválás #2
« előzmény Már novemberben megvettük, így nem tartozott a meglepetések közé, de ettől még nagyon örültem ennek a karácsonyi ajándéknak is: a Western Digital My Book Essential Edition 1 TB-os külső merevlemez alig több mint negyedére ráfért teljes eddigi „digitális életművem”; de gyanítom, hogy egy-két éven belül megtelik – tekintve a fotók és videók gyarapodásának jelenlegi
-
Színprofilokról
Tanulni jó dolog. Tamási Ákostól pedig sokat lehet. Most tovább adom a tudást, mert megosztani is jó dolog. Alábbiakban novemberi levelezésünk néhány tanulságos darabkája olvasható. hal: Azt írtad, hogy nem szoktál színprofilt beágyazni. És nem szoktak kellemetlen meglepetések érni? Persze ez a színprofil beágyazásával sem kerülhető el az általad is említett hozzá nem értés miatt.
-
PDF exportálás után a 100 % feketéből négy szín lesz?
Tanulni jó dolog. Tamási Ákostól pedig sokat lehet. Most tovább adom a tudást, mert megosztani is jó dolog. Alábbiakban novemberi levelezésünk néhány tanulságos darabkája olvasható. hal: Tudsz róla, hogy ha InDesign-ban PDF exportnál Output Profile Inclusion Policy: Include Destination Profile-t állítasz be, akkor a PDF-ben az egyszín feketéből négy színes lesz? A munkahelyi gépemen találkoztam
-
Karácsony, könyvek, Bookline
Ezt eredetileg az előző bejegyzéshez szántam, de rá kellett jöjjek, sok lenne ez oda. Arról van szó, hogy – bár ez néhány ügyfelünket idén is meglepetésként érte, de – ebben az évben sem marad el karácsony. És ez sokaknak idén is egyet jelent az őrülettel, a vásárlási rohamban való kényszerű részvétellel – alig várják, hogy
-
Photoshop Lightroom 2 – 2 kérdés, 2 válasz
Tanulni jó dolog. Tamási Ákostól pedig sokat lehet. Most tovább adom a tudást, mert megosztani is jó dolog. Alábbiakban novemberi levelezésünk néhány tanulságos darabkája olvasható. hal: Még egy téma eszembe jutott: a RAW manipulálásakor egy csomó egymást fedő vagy egymással rokon beállítási lehetőség áll rendelkezésünkre (pl. Exposure/Brightness, Blacks/ Contrast, Vibrance/Saturation). Tudom, hogy nem ugyan azok
-
WordPress 2.7
Végre elkészült a WordPress 2.7! Úgy tűnik, most tényleg jól átgondolták az admin felületet. A frissítéssel várok a magyar verzióig. frissítve (2008. 12. 15.): Elkészült a magyar verzió, és ezt már a 2.7 alatt írom. Határozottan kellemes!
-
Veerle blogja
Egyszer futólag már linkeltem, de ennél többet érdemel Veerle Pieters blogja. A Belgiumban élő hölgy kiváló Illustrator tutorialokkal ajándékozza meg az olvasóit. Itt például részletesen leírja az alábbi kis virág motívum elkészítésének menetét. Nagyon alapos – mint általában. Talán ezért is kérte fel az Adobe, hogy legyen az Adobe Community Help Illustrator moderátora. Mellesleg a
-
FontShop csemegék #2
« előzmény Ahogy Zwoelf is említette az FF Meta Serif weblapról szóló bejegyzésem kommentjében, amit a FontShop művel, az marketing felsőfokon. http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=2275202&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=&fullscreen=1 Végül még egy ráadás csemege: info guide-ok PDF formátumban az összes (? mindenesetre elég sok) FF fontról (az ilovetypography.com nyomán).