Még az autóban utazunk, mikor szarvasok sétálnak át előttünk az úton, lenyűgöző nyugalommal és méltósággal…
Később, már futás közben is találkozunk két példánnyal, kiket Cimbi velem együtt néz, de már szólnom se kell, bundás barátom nem indul utánuk. Élmény látni, ahogyan változik a személyisége – a nyughatatlan kölyökből lassan megfontolt felnőtt lesz…
Szürkemarhák futnak mellettünk a villanypásztor túloldalán – Cimbi érdekli őket nagyon, nem én… Futótársam kicsit később egy szabadon legelésző ló figyelmét is felkelti, olyannyira, hogy az harmadikként csatlakozva csapatunkhoz egy darabon elkísér minket – Cimbit (és végül már engem is) kissé frusztrálva. Mikor hirtelen hátrafordulva megfenyegetem, ő is hátat fordít nekem – később jut eszembe, milyen szerencsés vagyok, hogy nem hagyott rajtam egy patalenyomatot…
Csodás csobogású patak mentén haladva Idén először hallok szarvasbőgést…
