Harmadszor indulunk ugyanonnan, ugyanarra. Először napsütésben, másodszor ködben, most pedig fagyban.
Cimbikém már indulna a muflonok üdvözlésére, avagy üldözésére, de kérésemre velem marad. Talán már fél éve is van, hogy teljes mértékben megbízhatok az engedelmességében – ami persze csak hallótávolságon belül számonkérhető (és nem szokta megjátszani a süketet). Büszke vagyok a „fiacskámra”.
Nos, nekem két tacskóm van. Más a tapasztalatom.
:)