A pénz körül forognak gondolataim, ami sajnos igen gyakori. Pedig mindig volt belőle annyi amennyi kellett (mármint pénzből – gondolatból még felesleg is van); de milyen jó lenne egy tetőfelújítás, napelemekkel persze, és leszigetelni a falakat, no meg egy új autó. Mind-mind málló, korhadó, foszló, rohadó, bomló, sorvadó anyag. Még csak nem is arról ábrándozom, hogy hosszú távon biztosítva legyen az egészséges élelmem, „lakhassak” egy egészséges testben; ami még mindig csak az anyag szintje – nem, felújított ház, és autó kell; hogy aztán, mikor ezek már megvannak, jöjjön a már jól ismert „ésakkormivan-érzés”, és örökös vágyakozásom új tárgyakat találjon.
És sétánk végén itt van előttem mindez képileg is: a temető rohadó és mű virágai, vázái és mécsesei mázsaszám egy konténerben. Mert mutatni kellett, hogy aki már nincs – szegény –, fontos nekünk, illúzióvilágban ragadt, álszent létezőknek.
Apámnak mondtam pár napja, de azt hiszem, magamra is vehetem (már csak azért is, mert ő is bennem van): menthetetlen vagy(ok).
Amúgy a sétát Cimbivel élveztem, mint mindig.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás a(z) Atyafi bejegyzéshez Kilépés a válaszból