Kelet felé indulunk, de 170 méter után kerítésbe ütközünk. Sebaj, próbálkozzunk a másik irányba… itt meg egy sorompó. Mellette, egy elkerítet részen emberformák motoszkálnak, gondolom, megkérdezem, szabad-e megkerülni.
– Jó reggelt!
– Mit keresel te itt bazmeg!?
Sajnos nem sikerül higgadtnak maradnom – az emberszerű lénnyel történő beszélgetés további részleteit inkább nem dokumentálom. Az egyik kutyája kiszalad hozzánk, láthatóan szimpatizál négylábú cimborámmal; valószínű azt mondja neki, hogy „ne haragudj az ostoba gazdám miatt, gyere vissza sötétedéskor, szépfiú”. E randevú bizton elmarad, én viszont most rögtönzök egyet az 1-es út túloldalára, a tavakhoz, mert ez így elég rövidke lett.
A Derítő-tónál is egy sorompóval indítunk, ám ez bundás barátom érkezésére – és annak meglepetésére – automatikusan nyílik. Mosolygok a vicces jeleneten… és a következő mosolyomra se kell sokat várni: kedvenc kutyám az Által-ér felszínén úszó növényszőnyeget rétnek nézve vízbe ugrik – a meglepetés ezúttal se marad el (a vizet csak szomjoltóként szereti). Nevetve fotózom, ahogy partot érve szárazra rázza magát.
Később a tavak körül sétálva egyre inkább úgy érzem, jó helyen vagyunk, és hálás lehetek az út túloldalán élő bazmeg-démonnak.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?