Minden évszakban ellátogatunk a Mecsekbe (pontosabban szülővárosomba, Pécsre, apámhoz). A téli alkalom rendszerint február végére tolódik, ilyenkor már sokszor tavaszi hangulat fogad az erdőben. Nem úgy, mint most: a tapadós állagú, friss hó vicces jelenetek forrása. Cimbi az emelkedőn lefelé fut, befarol előttem, majd hosszan csúszva csapódik a lábamhoz. És van, ami valószínűleg csak nekem mókás (legalábbis eleinte): hógolyók nőnek a hosszú lábszőrére. De négylábú barátom ismét csodálatos tanítómester: nem látom rajta, hogy bosszankodna miattuk, még akkor sem, amikor a hógolyócsokrok már dinnye méretűek, és alig tud menni miattuk. Időnként megáll, és a fogai segítségével próbál megszabadulni a felesleges tehertől… nehezen megy, segítek neki… legalább hússzor, a végén már fáj a kezem, mert ököllel verem szét a jeges gombócokká összeállt potyautasokat, másképp lehetetlen eltávolítani őket.
Majd’ négy éve teszteljük, de csak most derült ki, hogy a border-bunda nem télre (vagy legalábbis nem tapadós hóhoz) lett tervezve. Mindenesetre azt hiszem, mindkettőnk nevében kijelenthetem: nem bántuk meg, hogy ezt is kipróbáltuk.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?