Bundás barátom kivágott fák törzscsonkjaira morog (ahogyan 2021 nyarán az Ipolytarnóci Ősmaradványok műanyag dinoszauruszaira). Jót mosolygok rajta, majd eszembe jut, hogy pont így „morgok” én is a jövőbe vetített, nagyrészt alaptalan félelmeimre.
Szemerkélő esőben sétálunk felfelé. Mind magasabbra érünk, úgy lesz egyre nagyobb a köd. Közben a fák megkopaszodnak, eltűnnek a rügyek, megérkezünk az ősz birodalmába. Vissza, lefelé haladva ismét kizöldül a táj, kitisztul a levegő, újra a tavasz az úr.
Leave a Reply