Futás

Nem tudom miért, de hónapokkal ezelőtt elkezdett már érlelődni bennem a gondolat: el kellene kezdeni futni – rendszeresen. Rabi Miklós inspiráló bejegyzése, és talán egy kicsit a lányom is hatással volt rám, aki az utcán történő közlekedésnél ezt a mozgásformát részesíti előnyben. Apa, futunk? – kérdezi, miután megtett pár lépést, és sokszor jól esett a kocogás vele. Feliratkoztam a Futóblog RSS csatornájára, és „nyálcsorgatva” olvastam az ehhez hasonló bejegyzéseket.

Előkészületek

Kezdjük az elején: ha a futás szóba jön, ezzel kapcsolatos egyik legmeghatározóbb élményem, amikor általános iskola vége felé kivittek minket egy „igazi nagy” sportpályára, és a 400 méteres kör vége felé majd’ összeestem. Szóval csak apránként…

Április első hétvégéjén léptem a tettek mezejére – a Decathlonban megvettem a cuccokat: cipőt, 2 csomag (6 pár) zoknit, 2 alsógatyát, futónadrágot, pólót, dzsekit, telefontartó karpántot és kulacsot. Mindenből az olcsóbb saját márkát (Kalenji), és hacsak lehetett, a kifutó termékek közül – így az egészet megúsztam 30000 forintból. Amúgy a kulacsot már nem használom, mert leginkább kulcstartónak szántam, de azóta kitapasztaltam, hogy egyáltalán nem zavar a nadrág pici belső zsebébe dugott kulcscsomó.

Április második hetében még elég hideg volt, így csak vasárnap indultam el feltérképezni a terepet: keresni valami jó pályát a környékünkön. Eleinte „duathlonban” gondolkodtam, bringával elmenni valami erdős részre (ez is fontos része volt a tervnek, nem akartam városi terepet, se Margit szigeti „tömeget”), futni egyet, majd kétkeréken haza. 3 órán át 23 kilométert tekertem és futottam elég meredek terepen, ami első nekifutásra meglehetősen lefárasztott, és a (főleg erdei terep)futás a térdeimet is kikészítette – mégis már az első pillanattól kezdve nagyon élveztem a mozgást, és tudtam, hogy nem hagyom ennyiben. Ehhez az élvezethez nagyban hozzájárult a fülembe áramló zene is, ami a tokjából kilógó péklapát telefonomból jött. My Tracks adatok:

Teljes távolság: 23,04 km | Haladási idő: 2:33:58 | Átlagos haladási sebesség: 8,98 km/óra | Max. sebesség: 53,24 km/óra | Szintkülönbség: 255 m

A kezdet: 1,5 km

Felfedező utam legfőbb célját tekintve nem járt sikerrel – nem találtam olyan erdei utat, ahol reggelenként szívesen szaladtam volna. Viszont erre az esetre mindvégig talonban volt egy meseszép hangulatú téli kirándulásunk helyszíne, melyet lányommal fedeztünk fel a Google Maps-en. Kinéztünk magunknak egy tőlünk másfél kilométerre levő, zsebkendőnyi kis erdőt, ahová el is sétáltunk (igen, sétáltunk, nem futottunk – a vastag kabát és a hóesés sebességkorlátozó tényezők). Így lett ez az útvonal: oda-vissza kb. 3 km bringázás, és 1,5 km erdei futás – tekintettel a kb. 70 méteres szintkülönbségre, ez kezdetnek éppen elég is volt. Büszke voltam magamra, hogy a másfél kilométert elsőre sikerült megállás nélkül teljesítenem – aztán meg azért, hogy minden egyes alkalommal jobb és jobb időket futottam. Ez volt a legjobb:

Teljes távolság: 1,53 km | Haladási idő: 08:22 | Átlagos haladási sebesség: 10,92 km/óra | Max. sebesség: 12,49 km/óra | Szintkülönbség: 20 m

A folytatás: 2,7 km

A korai kelés nagy ellenségem, ezért eleinte hétköznapokon minden második reggeli tornámat cseréltem futásra (évek óta munkanapokon lenyomok 2×30 fekvőtámaszt és megcsinálok ugyan ennyi felülést) de két hét elteltével erőt vettem magamon, és fél órával korábbra (6-ra, brrr) állítottam az ébresztőt, így már minden hétköznap van idő a tornára és a futásra is. Ezzel egy időben útvonalat is váltottam. Történt, hogy a bringám hétvégére bent maradt a Reactorban, így hétfőn nem volt mivel tekerni. Pont ekkorra érett meg bennem a vágy egy nagyobb és teljes egészében két lábon megtett körre – a térképen kinéztem magamnak ezt. Nagyon jó érzés volt ezt is elsőre megállás nélkül teljesíteni, felfutni a Pusztaszeri út legtetejéig – ami tavaly még bringával is soknak tűnt. Azóta is minden hétköznap lefutom ezt a távot, élvezem, hogy egyre kevésbé fáraszt az emelkedő (vannak persze néha visszaesések), és gondolatban már tervezgetem a nagyobb kört – de a szintkülönbséget is figyelembe véve egyelőre most még ennyi elég:

Teljes távolság: 2,66 km | Haladási idő: 15:34 | Átlagos haladási sebesség: 10,25 km/óra | Max. sebesség: 11,75 km/óra | Szintkülönbség: 70 m

A próba: 5,8 km

A pünkösdi hétvégén meglátogattuk anyósomat Orosházán, én pedig a futófelszerelésem is magammal vittem, mert még itthon kinéztem magamnak egy 5,8 km-es távot: anyósomtól sógoromig. Kíváncsi voltam, hogy bírom-e a teljesen sík terepen a több mint kétszer akkora távot. Bírtam:

Teljes távolság: 5,82 km | Haladási idő: 34:35 | Átlagos haladási sebesség: 10,10 km/óra | Max. sebesség: 13,84 km/óra | Szintkülönbség: 10 m

Miért?

Jó ez neked? – tették fel páran a kérdést értetlenkedve. Tulajdonképpen nem igazán – legalábbis futás közben. Bár zenével a fülben, a felkelő nap fényében, a hajnal hűvösében, benézni egy udvarba, beleszippantani a virágillatba, elfutni az álmosan buszra várók mellett, fejet hajtani egy lelógó faág előtt – ennek is megvan a hangulata. De az eufória ezután jön, mikor izzadtan lihegve megállok. Az érzés, hogy képes voltam ismét megcsinálni valamit, amit egyáltalán nem lenne muszáj, ami megerőltető, amiben benne van a fejlődés lehetősége, ami által sokkal kevésbé érzem magam kiszolgáltatottnak, amiben csak én vagyok – ezért az érzésért érdemes korán felkelni holnap is.