Minap egy kedves ismerősömmel beszélgetve kiderült, hogy igen furcsának tartja 200×200 km projektem, melynek keretében hetente egyszer, mindig máshol, egyetlen térképen létező utat se kihagyva sétálok; megszállottként, kvázi mint egy autista – tette hozzá. Megszoktam, hogy kevesen értenek, és jól is van ez így; az viszont meglepett, hogy e tekintetben ő is a többséghez tartozik. Ennek kapcsán megvizsgáltam magamban a kérdést: mennyire vagyok mániákus – ahogy az kívülről nézve tűnhet. Nem volt bennem prekoncepció, csupán kíváncsiság (ezzel együtt meggyőződéssel tudom, hogy értelmes és értékes, amit teremtek; és kitartásom, következetességem nem cserélném semmi másra). Tehát mániákus lennék, „akit szenvedélye irányít”? A kérdésre a bennem megszülető válasz egyértelmű nem – ezt is épp oly könnyedén el tudnám engedni, mint a futást. De azt is elfogadom, hogy mániákus / megszállott / autista vagyok – aki bármikor képes feladni mániáját. Teljesen mindegy, hisz ezek csak szavak; tartalommal én töltöm meg őket.
Vélemény, hozzászólás?