Hétfőn – közel hét év után először – megbetegedtem. Materialista megközelítés szerint nem kellett volna fagypont környékén, szélben, mindehhez kissé alulöltözötten sétálnom Cimbivel Őrbottyánban, egy barátom „házavatójának” másnapján. De én ebben már nem hiszek: mostohább körülmények között is sétáltam vagy futottam az elmúlt hét év során. A mindennapi reménytelenség érzés is kellett a betegséghez, annak belátása, hogy egyre rosszabb irányba haladnak a történések, és a szellemi elsötétedés rohamosan fokozódik. Amikor már a Napnál is világosabb, hogy a koronavírus-hisztéria egy hatalmas manipuláció, és az emberek többsége még mindig vevő erre, akkor azt kell, hogy írjam: a világ megérett a pusztulásra. Egy Svédországban dolgozó olasz falubelim tört magyarsággal tömören összefoglalta: „ember őrült”.
De a „lényeg”, hogy ha taknyosan is, most, ezen az első novemberi hétvégi kalandunkon itt tartom a kezemben új fény-rögzítő eszközömet, a Google legújabb csúcstelefonját: egy Pixel 6 Pro-t. Kedden vettem át a kesztölci postán, azóta próbálom megszeretni, de nehezen megy. Elődje, az 5-ös nagy kedvencem volt, így nyilván sokat vártam az utódtól, melyben a főkamera képérzékelőjének felülete megnégyszereződött, és mellé egy négyszeres optikai zoom is került. A sötét bőrszín megfelelő visszaadása a telefon egyik kiemelt képessége, de az erdő barnáit már képtelen természethűen megörökíteni. Lenyűgöző részletgazdagságra, nagy dinamikatartományra és persze pontos színvisszaadásra számítottam, de rendre csalódnom kell. Ha tudnám, hogy mindez így marad, most rögtön el is adnám. De a telefon hivatalosan még csak kilenc napja kapható, és a hibák többsége szoftvesesen javítható – bízom benne, hogy ez mielőbb meg is történik!
A (bennem levő) világ javulásában már kevésbé tudok bízni. A testem mindenesetre gyógyul…
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?