Nagyjából egy hete kezdődött, és napról napra erősödik. Próbálom, de nem tudom megfejteni, miért kaptam ajándékba ezt a nagy adag fájdalmat a bal sarkamba. Minden második lépés fáj, annyira, hogy képtelen vagyok kizárni a tudatomból. Vajon mi az üzenete? Ne sétáljak? Hiszen ez képtelenség! Cimbinek szüksége van rá(m)! De nem akarom rákenni: nekem is kell, nem vagyok hajlandó abbahagyni közös kalandozásunkat! Ja, hogy csak pihenjek egy kicsit? Ugyan már, nem kell a „rábeszélés”, ha már fáj, hadd fájjon még jobban: annál inkább a sarkamra állok, és a végére járok!

Érdekes kaland volt ez (is) az Atyaég takarta Anyatermészetben: először találkoztunk nutriával (szabadon), és Cimbi alighanem először látott emut (bekerítve). Én pedig először hallottam utóbbiak hangját mellyel nehezen tudtam betelni: egyszer volt kevésbé érdekes, vaddisznóröfögés-szerű; másszor pedig lenyűgözően mély, melynek eltérő frekvenciáit különböző ritmusokban alkalmazva kommunikáltak egymással – valószínűleg Cimbiről, akit kíváncsian, futva követtek a kerítés mentén (kockafejű, kócosseggű cimborám pedig meglepetten fogadta eme emu-érdeklődést).

És akkor még nem is meséltem a sok gyönyörű, elhagyott házról és tanyáról; valamint arról, hogy bundás barátom hogyan ugrotta át a Concó-patak víztükrét kérésemre (egy fotó kedvéért) másodszor is (hibátlanul – csak a jó fotó hibádzik róla).

Fotók és útvonal (Strava)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.