Amíg számomra újdonság volt, hogy akár kilométereket is tudok futni, addig lelkesen írtam róla…
Amíg nem vált megszokottá, hogy bundás barátom megbízható, és már szinte szavak nélkül is értjük egymást, erről is rendszeresen lelkendeztem…
Többször említettem már azt is, hogy szeretem a fenyvesek illatát, hangulatát, a puha tűlevél-szőnyeget; de most már vagy negyedjére alig változik a táj, és tudom, gyarlóság, de kicsit unom – így erről sincs mit írni…
Arról meg mégse írhatok, hogy sokadszor is mosolyt csal az arcomra, mikor Cimbi másodperceken belül egy „térugrással” több száz méterre távolodik tőlem, és „szirénázva” kergeti a vadakat, én pedig lenyűgözve nézem, ahogy szaladnak egymás után: elől a hatalmas agancsosok, mögöttük egy kis fehér vinnyogó szőrgombóc – vagy legalábbis nem ildomos írnom erről, mert ez szabálytalan, én meg felelőtlen, ahogy erről egyszer egy vadász bácsi ki is oktatott. Szerinte ez az egész történet nem rólam és a kutyámról, hanem az erdő természetes életközösségéről szól. Mégse mondhattam neki, hisz illetlenség lett volna – akárcsak annak feltételezése, hogy talán meg se értené –, hogy szerintem Cimbi sokkal inkább az erdei életközösség része (még ha nem is permanensen), mint a bácsi puskával a hátán.
Írjak hát arról, mennyire tetszik, hogy Pottyondi Edina letolta a haját? De hiszen ő maga jegyzi meg erről, hogy ez egy:
Fanyar médiahack egy világban, ami annyira üres és tét nélküli, hogy egy kopasz fej már valaminek tűnik benne.
Talán jobb lett volna semmit nem írnom…
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?