Amíg számomra újdonság volt, hogy akár kilométereket is tudok futni, addig lelkesen írtam róla…

Amíg nem vált megszokottá, hogy bundás barátom megbízható, és már szinte szavak nélkül is értjük egymást, erről is rendszeresen lelkendeztem…

Többször említettem már azt is, hogy szeretem a fenyvesek illatát, hangulatát, a puha tűlevél-szőnyeget; de most már vagy negyedjére alig változik a táj, és tudom, gyarlóság, de kicsit unom – így erről sincs mit írni…

Arról meg mégse írhatok, hogy sokadszor is mosolyt csal az arcomra, mikor Cimbi másodperceken belül egy „térugrással” több száz méterre távolodik tőlem, és „szirénázva” kergeti a vadakat, én pedig lenyűgözve nézem, ahogy szaladnak egymás után: elől a hatalmas agancsosok, mögöttük egy kis fehér vinnyogó szőrgombóc – vagy legalábbis nem ildomos írnom erről, mert ez szabálytalan, én meg felelőtlen, ahogy erről egyszer egy vadász bácsi ki is oktatott. Szerinte ez az egész történet nem rólam és a kutyámról, hanem az erdő természetes életközösségéről szól. Mégse mondhattam neki, hisz illetlenség lett volna – akárcsak annak feltételezése, hogy talán meg se értené –, hogy szerintem Cimbi sokkal inkább az erdei életközösség része (még ha nem is permanensen), mint a bácsi puskával a hátán.

Írjak hát arról, mennyire tetszik, hogy Pottyondi Edina letolta a haját? De hiszen ő maga jegyzi meg erről, hogy ez egy:

Fanyar médiahack egy világban, ami annyira üres és tét nélküli, hogy egy kopasz fej már valaminek tűnik benne.

Talán jobb lett volna semmit nem írnom…

Fotók és útvonal (Strava)

6 hozzászólás ehhez: „200×200 km projekt • 2022. 01. 29. • Komárom Cimbivel

  1. Talán jól jön ide az a kajakos maxima, hogy nem használjuk a kormánylapátot csak azért mert van. Ez igaz lehet a beszédre és az írásra is.

  2. ÉNEK A SEMMIRŐL

    Amit ma tartok, azt elejtem,
    amit ma tudtam, elfelejtem,
    az arcomat kezembe rejtem
    s elnyúlok az üres sötétben,
    a mélyen-áramló delejben.

    Annál, mi van, a semmi ősebb,
    még énnekem is ismerősebb,
    rossz sem lehet, mivel erősebb
    és tartósabb is, mint az élet,
    mely vérrel ázott és merő seb.

    Szokatlan-új itt ez a köntös,
    pár évre szóló, szűk, de göncös,
    rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
    beh otthonos lesz majd a régi,
    a végtelen, a bő, közömbös.

    Én is öröktől ebbe voltam,
    a semmiségre ráomoltan,
    míg nem javultam és romoltam,
    tanulni sem kell, tudjuk ezt rég:
    eltünni és feküdni holtan.

    Ha félsz, a másvilágba írj át,
    verd a halottak néma sírját,
    tudd meg konok nyugalmuk írját,
    de nem felelnek, úgy felelnek,
    bírjuk mi is, ha ők kibírják.

    Pajtás, dalolj hát, mondd utánam:
    Mi volt a mi bajunk korábban,
    hogy nem jártunk a föld porában?
    Mi fájt szivednek és szivemnek
    Caesar, Napoleon korában?

    1933

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.