Régóta nem tértem haza ennyi zsákmánnyal: mai kalandunk során 317-szer exponáltam. Persze nem a mennyiség a lényeg; de ezúttal egyenes arányban van lélekemelkedettségi szintemmel. Ehhez hozzájárultak – a teljesség igénye nélkül –: egy narancsszín napkelte-fényben ázó, deres fotel; egy a horizontból kinövő, magányos fa; a Duna partjának emberi teremtményei (a gát murvás egyenesei, a villanyoszlopok rozsdás ívei); és természeti képződményei (azúrkék hullámok, keszekusza gyökerek, ágak közül ragyogó napsugarak, őzek és hódok – utóbbiak közvetlenül előttünk ugrottak a vízbe, és egyiküket hosszan szemlélhettük, amint kimászik egy a vízben horgonyzó fatörzsre, majd a folyó sodrására bízza testét).

És e váratlanul pazar februári élmény-áradat legfontosabb szereplője: négylábú barátom, Cimbi, akinek csak annyit kell mondanom: „hopp”, és az ő fénye pont úgy válik képezett képem részévé, ahogyan azt elképzeltem (a hódot nem hagyta „szó”, én pedig mindezt mosoly – no meg expozíció – nélkül).

Fotók és útvonal (Strava)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.