Cimbi (szokásosan) előttem „kocog” a mezőn, majd mikor már vagy száz méternyire távolodik, hátranéz, és mint akinek „bekattan”, hogy „hú, de messze vagyok a gazdámtól”, visszaszalad hozzám. Nézem, ahogyan fut felém: azt a páratlanul kedves, nyelvlóbáló fejet; az integető füleket; a melső lábain lobogó szőrzászlókat; az égnek meredő, visszakunkorodó farokkormányt – és mosolygok, boldogság önti el szívem…

Aztán hívom szerepelni egy fotóra, mert nélküle (szokásosan) unalmasnak érzem a kompozíciót, de nem jön. Pedig tudom, hogy nincs messze, hisz bundája fehérje látóhatáron belül tündököl a kora őszi erdő zöldsárgabarnájában. Miután hasztalan szólítom a nevén, bevetem a Joker „hé” kiáltásom, de erre is csak vonakodva mozdul felém. Száját nyaldosva érkezik, megszagolom, kegyetlen dögszag árad belőle. Iszonyatos düh áraszt el, ordítok rá, mert naivan azt hittem, ezen már túl vagyunk: tudja, hogy a földről semmit nem szabad felenni. Persze csak akkor, ha én is ott vagyok, kellő távolságból már győz az ösztön…

Visszafelé is erre jövünk, és most már látom a dögszag forrását: emitt egy szarvasfej, amott két pata, közöttük kukaclepte belsőségek maradványai. Sokkal inkább kedvemre való volt egy fél órával ezelőtt, mikor mindezek egy másik példányban még egyben voltak, és élettel teli szempár figyelt minket: az önmagát ámító és kereső embert, és az embernek megfelelni akaró ösztön-kutyát.

Fotók és útvonal (Strava)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.