Cimbi meglát (-érez) valami számomra láthatatlant, és megindul a meredek hegyoldalon lefelé. Ám a vastag avarszőnyeg láthatatlan akadályokat is rejteget, így megbotlik egy ágban… és jön a szaltó… Megijedni sincs időm, a szokottnál elnyújtottabb „hééé” kiáltásom jelzi meglepettségem; melyben úgy tűnik, Cimbi is osztozik velem, miközben már szalad felém – sértetlenül…
Egyébként mindez az amúgy egyhangú sétánk legszebb helyén történik, ahol csak a térkép szerint van út, és ahol még a traktoros, meg a láncfűrészes se jár. „Csak” a hangja hallatszik: az a roppant fülsértő keserves vonyítás, melyet hetek óta hallgatok otthon is…
Szép, ahogy jó és rossz összeér.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás a(z) Atyafi bejegyzéshez Kilépés a válaszból