Mielőtt személyesen randevúznánk a napkeltével, az autóból gyönyörködöm a horizonton alábukó, Holdról visszaverődő fényében.
Később a Szent Pál-sziget egén a napkelte fényében „lángra lobbant tűzmadarak” kísérik az „óriás vízmű-vakondtúrások” mellett sárban cuppogó lépteinket.
Cimbi a szokottnál is többet szimatol – mosolyra fakaszt a bennem születő újabb „meghatározása”: ő egy szagértő (és még most is tetszik, mikor már látom, hogy nem én teremtettem e „titulust”).
A szép emlékeket adó, de többnyire mégiscsak „unalmaska” sziget után, immár Ács területére lépve vár minket kalandunk legnagyobb ajándéka: a Duna fölött tornyosuló meredek partszakasz fenyvese és panorámája. Minden fát szeretek, de a tűlevelűek különösen kedvesek számomra; és tűnjék akár butaságnak innen a magyar télből, de mediterrán tengerpartok hangulatát idézi bennem, ahogy a fenyőágak között letekintek a Duna hullámaira.
Búcsúajándékként pedig hálával fogadom a visszaút borostyánnadrágos fatörzseit – ez a „megosztó” örökzöld is a számomra legkedvesebb növények egyike, még ha élősködő volta is felmerülhet meghatározásában, de az igazság ennél sokkal árnyaltabb és érdekesebb.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?