Ismét lenyűgöz a Duna fölött tornyosuló meredek partszakasz fenyvese és panorámája. Minden fát szeretek, de a tűlevelűek különösen kedvesek számomra; és tűnjék akár butaságnak innen a magyar télből, de mediterrán tengerpartok hangulatát idézi bennem, ahogy a fenyőágak között letekintek a Duna hullámaira.
Déjà vu érzésem van: az aszfaltról a földút pont így kanyargott az erdőbe… egy ugyanilyen asztalka állt a fenyőfák között… és elképesztő a dunai látkép egyezősége is! Lehetséges, hogy ennyire hasonló legyen két különböző helyszín? Kis idő után rájövök, hogy a hasonlóság a térbeli egyezés miatt van; a különbözőséget pedig az idő adja hozzá. Utunk tervezésénél „véletlenül” figyelmen kívül hagytam, hogy már jártunk itt 28 nappal ezelőtt – ez idő alatt a hely és benne a szemlélő is megváltozott. Semmi nem egyezik, miközben minden ugyanaz; avagy minden változatlan, miközben semmi nem ugyanaz – a kettő ugyanaz.
Mindez kalandunk felénél történik, korábban, és ezt követően is hangulatos fenyvesek adják sétánk háttereit. Egy alkalommal paták dübörgése ejt ámulatba – Cimbi hatalmas szarvascsordát kerget. Ha az üldözöttek tisztában lennének erőfölényükkel, valószínű, másképp alakulna e történet…
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?