Címke: 20-25 km
-

#340 • 2016. 02. 20. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő – Perbál: Meszes-hegy
Ezúttal is A láthatatlan történet, Hamvas Béla esszégyűjteménye kísér az utamon, most a barátságról szóló részt hallgatom, amíg a már jól ismert, barátként üdvözölt starthelyre érek. Emerson azt állítja, hogy a barát a természet paradoxona, egyszersmind mesterműve. Az egyedüli lény, szól, akitől nem azt kívánom, amije van, hanem azt kívánom, aki ő maga. Három és
-

#339 • 2016. 02. 14. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő: Cseres-tető, Zsíros-hegy
Ködben ülök az autóba; útitársam, Hamvas Béla esszéje (A láthatatlan történetből) William Wordsworth-ról – nagyszerű „bevezető” magányos erdei futáshoz. William Wordsworth magányos ember volt. Magányát sorsa nem indokolta. Nem érte különösebb csapás, nem ismerték félre, nem nyomták el, nem üldözték. Magányosnak született. (…) Szívét kollektív érzés nem érintette. Csak ha erdőben járt, hegyoldalon a sziklán
-

#338 • 2016. 02. 06. • Nagykovácsi – Telki – Budajenő: Cseres-tető
Felébredek, megnézem a telefonomon, mennyi az idő – 5:30, még van 12 percem az ébresztőig, de már képtelen vagyok visszaaludni. Sötét, és hideg a lakás, nagyon nincs kedvem felkelni, egy pillanatra megjelenik a tudatomban az ilyenkor szokásos gondolat: mi lenne, ha most kihagynám ezt a futást? – aztán 5:40-kor mégiscsak felkelek. Feleségem és lányom aranyosan
-

#334 • 2016. 01. 09. • Noszvaj: Vesszős – Eger: Borbolya-hegy, Ibolyás-tető, Nyerges-tető
Baromi meleg van a szállodában, hatkor kidob az ágy, pedig fél hétig aludhattam volna még; hiszen csak 3 kilométernyire van a kiszemelt starthely, és bár a téli napforduló óta már hosszabbodnak a nappalok, fél nyolc előtt nem kel fel a Nap. Lassan gurulok az autóval, de így is korán érkezem. Leparkolok a szőlőtőkék mellett, és
-

#332 • 2015. 12. 26. • Mártély – Hódmezővásárhely
Tegnap azt csináltam, amit gyerekkoromban: autót tologattam – akkor egy kézzel, könnyedén, míg most két kézzel is nehézkesen. Hiába no, annyival nem lettem erősebb, hogy azt az 1,3 tonnányi különbséget ne érezzem jelentősnek. Ugyanis tegnap gyakoroltam, hogy mi lesz ma hajnalban, ha nem indul az autónk, ahogyan ez egyre gyakrabban előfordul. Most pedig elfordítom a
-

#330 • 2015. 12. 13. • Nagykovácsi: Kecske-hát
Hajnali hat óra hét perc, megpuszilom békésen szundikáló lányomat, és a fülébe súgom, hogy „boldog névnapot”, majd átviszem az ágyunkba, és feleségem mellé fektetem, aki erre felébred, neki boldog születésnapot kívánok. Ma újra a régi Mudclaw 265-ös cipőmben futok, mert nem akartam belevágni az újba, amibe nem fér bele kényelmesen a sarkantyús sarkam. Gondoltam, inkább a
-

#329 • 2015. 12. 05. • Nagykovácsi: Kecske-hát, Vörös-pocsolyás-hát
A múlt hetihez hasonló aranyló fényben indulok; de ezúttal az első kilométereken aszfalton koptatom az új cipőmet (Inov-8 Mudclaw 300) – melyet karácsonyra kaptam drága feleségemtől (kit érdekel, hogy nincs is még karácsony, a tél se december elsején kezdődött). Fotózásra csábítanak az útszéli bogyók: fehérek, feketék és pirosak; majd a faágakra nőtt zuzmók: szürkés- és sárgászöldek.
-

#327 • 2015. 11. 22. • Budajenő: Zsír-hegy, Zsíros-hegy
Alig fagypont fölött van a hőmérséklet, kicsit fúj a szél is, fázom – itt a tél. Hiába nevezzük ezt az időszakot még ősznek, nem ezen múlik. Ahogyan a meteorológusok meséjén se múlik semmi: az elmúlt három napban, bármikor megnéztem, más és más volt a jóslatuk mára. Tényleg csak arra jó az időjárás előrejelzés, hogy ha
-

#322 • 2015. 10. 24. • Mindszent – Mártély
Orosházáról Mindszent felé autózva Virág László szolipszizmusról szóló előadását hallgatom. A kompkikötőhöz közeledve egyre nagyobb a köd – remélem, így is marad. Útvonalam egyszerű: le a Tisza partjára, majd irány Mártély, végig a gáton. Az út két szélén eleinte aranyos kis nyaralók a szurkolóim, melyek így, elhagyottan, köddel leöntve szürreális díszletet alkotnak. A Tisza túlsó
-

#321 • 2015. 10. 18. • Páty: Kopasz-hegy – Telki: Telki-hegy
A fekete melltartóval jelölt úton indulok. A kőbányánál kezd izgalmas lenni a táj, a hegytetőről pedig már gyönyörű a kilátás. Egy fenyvesbe érek, gyantaillatot lélegezve lépkedek a füvek, tűlevelek puhaságán. Érdekes, „szőrös” növénykék nőnek a letört ágak, kidőlt fák között. Eszembe jut hétfői sétám a munkahelyemre, a budai fonódó villamoshálózat építésének képeivel – most éppen

